TRANSLATION 6.: (AP) Conversation With Ronnie Radke I-II-III

 

AP: A Conversation With Ronnie Radke 1-3 (2013)

Interview with Ronnie about Fashionably Late, style changings, personal life

Interjú Ronnie-val a Fashionably Late albumról, stílusváltásról, magánéletről

1. A KÖZFELFOGÁS

RONNIE RADKE: Én örülök, ha az embereket érdeklem annyira, hogy utáljanak engem, vagy hogy szeressenek engem, mert vannak nagyon jó zenekarok a környezetemben, akikkel senki sem törődik. És az emberek mindenre való tekintet nélkül figyelnek rám, és én ezért hálás vagyok.

ALTPRESS: Ha már erről van szó, amikor kijött a videó, és az emberek a rap-ről és a dubstep-ről beszéltek, meg mindenről, ami a hangzással kapcsolatos, volt valami blog, amin szárnyra kapott egy pletyka, pár napja, hogy te kirúgtad az egész zenekart, és ez volt az oka annak, hogy lemondtátok a turné maradék néhány helyszínét... (Ronnie nevet.) Először is te honnan értesülsz az ilyesmiről, azaz ki hívja fel rá a figyelmed, és mire gondolsz, amikor először hallod?

RR: Kaptam egy sms-t az apámtól, mert egyik unokaöcsém rajongója a bandának és mindenhol jelen van az interneten, és kérdezték, hogy igaz-e a hír... És igaz. Nem igaz, csak viccelek.

AP: Ryan, el tudnád mondani, milyen volt, amikor...

RYAN SEAMAN: Amikor Ronnie kirúgott engem?

AP: Ja.

RS: Az vicces volt! (nevet)

RR: Bizonyos weboldalak annyira gyűlölnek engem, hogy bármit megtennének, ami erejükből telik, hogy lehúzzanak; ami visszahatva a figyelmet az ő tartalmukra irányítaná, ami pedig, úgy hiszik, több követőt hozna számukra, vagyis az, ha egy hatalmas pletykát találnak ki rólam. Gondolják, ha bejön, és én megbukom, ők elérik a céljukat, és még követőkre is szert tesznek, vagy ilyesmi. De az igazság az, hogy a nap végére az igazság mindig kiderül, és ők nagyon hülyén jönnek majd ki ebből az egészből, tudod.

AP: Pár hónapja volt valami ügyed, ami valamelyik turnén történt, egy fickó beszélt rólad, egy előzenekarról volt szó, és  mindenféle videókat tettek fel válaszként a palánk mindkét oldaláról... Mi járt ilyenkor a fejedben, ha most visszagondolsz egy ilyen esetre?

RR: Á, úgy gondoltam, most inkább nem mondok semmit. Nem akarok olajat önteni a tűzre és még több figyelmet ráirányítani a dologra, bárki bármit is mond, és bármi is legyen az igazság. Én is emberből vagyok, vannak indulatkezelési gondjaim és művész is vagyok, szóval őrült, igen. Ez olyan, mint amikor a színpadon tele vagy adrenalinnal, és valaki valami sértőt mond vagy tesz ellened, ha nem az én cipőmben jársz, nem fogod megérteni, csak azt tudod, hogy én mit tettem. Bizonyára mondtam néha gonosz dolgokat, és nem szeretném, ha a rajongóim azt hinnék, hogy én ilyen vagyok valójában, egyszerűen csak meg kell tanulnom kontroll alatt tartani a számat. És még valamit szeretnék tisztázni, mert egy csomó ember azt mondja, "ó, itt mindent ő, mindent maga felé irányít", hogy én vagyok az album borítóján, és mindig minden Ronnie-ról szól... az az igazság, hogy ez nem is az én ötletem volt, tudod, ez nem... Azt szeretném, ha tudnák az emberek, hogy nem csak én kormányzom ezt a hajót, tudod, én szeretem a bandámat, Ryan egy nagyszerű dobos, és igazi jó barát, mindig ott van nekem, tudod, én se okoznék csalódást neki soha, és ez mindenkire igaz a zenekarban. Ott van Derek, ember, ő szupercsendes, de egy nagyon jó arc, jó szíve van, ezért is van még mindig a bandában.

AP: Már jó ideje benne van, csak mindig a háttérben marad.

RR: Igen, nagyon jó srác, és akárcsak Ron [Ficarro], nagyszerű ember, jószívű, mindig mellettem áll, a testőrömnek nevezem, mert bár alacsony, mindenhová velem jön és mindig biztonságban tud engem. És jó haver, tudod, én nem fogok ezeknek az embereknek hátat fordítani, ha éppen nem sikerült eladni egy műsort, ami nem is igaz, mert nagyszerű volt a show a Hollywood Undead turnén, tudod... De Jacky egyike a legmenőbb arcoknak, akikkel valaha találkoztam, tudod, nagyon tehetséges.

AP: Ez az egész történet olyan, gondolom nagyon sokan ismerik már, de azért beszélhetünk egy kicsit arról, hogyan jöttetek ti össze a srácokkal, mert emlékszem, még olyat is hallottam, hogy Jackynek még cipője sem volt, vagyis még az sem volt a sajátja, amikor ideérkezett, de ugyanakkor csodagyerek volt vagy ilyesmi.

RR: Jacky eszméletlen gitárossá vált úgy, hogy sosem volt egy saját gitárja vagy erősítője. Ő... eladta a lelkét az ördögnek, ez az, amit nem értek, ember, tiszta őrület, én börtönbe mentem, ő pedig Escape The Fate rajongó volt, tudod, és az anyukája még mondta is nekem, hogy "te voltál kiragasztva a falára", mire Jacky, hogy "Anyaaaa!", meg ilyesmi, de olyan kedves, melegszívű ember, írt nekem levelet a börtönbe, egy barátom által küldte el, és küldött egy képet is magáról, mert nagyon szeretett volna az új banda tagja lenni, és baromi jól nézett ki, úgy voltam vele, hogy basszus, a fickó úgy néz ki, mint egy igazi zenekari tag, és utána felhívtam a barátomat telefonon, ő levizsgáztatta, feljátszott valamit, és én úgy voltam vele, hogy ez vagy hamisítvány, vagy a srác őrülten jó. Szóval valahogy így ismerkedtünk meg.

RS: Egy banda vagyunk, de valakinek mégiscsak kormányoznia kell a hajót, érted, mire gondolok? Vagyis hogy van valaki, akinek elképzelése van, akinek dalai, szövegei vannak, végtelen mennyiségű anyaga, és úgy adódott, hogy ez épp ez a srác itt (Ronnie-ra mutat), tudod.

AP: Ezt nevezitek zenekarvezetőnek.

RS: Így van. Minden jó, sikeres zenekarnak van egy vezetője, úgy hiszem.

RR: "Minden Ronnie-ról szól!", "Minden figyelmet maga felé irányít", "Ronnie! Ronnie! Ronnie!", akkor kibaszottul ne gyere a műsoraimra kántálni engem, és nem a zenekarom nevét! Ez olyan, mint mikor megpróbálom elmagyarázni a rajongóimnak, és mindenkinek, hogy ez a dolgok rendje, mindenki teszi a dolgát, és én nem lennék most itt, ha ők nem lennének.

RR: Leginkább szeretném, ha az internet nem lenne ennyire tele gyűlölettel. Mert hamarosan gyermekem születik ebbe a világba, és nagyon remélem, hogy nem kell örökre ilyennek lennie. Mert nem tilthatom meg a gyermekemnek, hogy rálátása legyen a dolgokra az interneten. Mert én nem akarok az az ember lenni, tudod, de annyira gyűlöletes és nem csak ellenem, hanem úgy általában annyira sokkal több gyűlölet van az interneten, mint jó dolog. Mintha oda mennének az emberek elbújni és gonosz dolgokat mondani, én pedig annyira szeretném, ha nem lenne, ha sosem lett volna ilyen, ja.

AP: Nem arról van szó, hogy az üres kanna csörög a leghangosabban? Tudod, mintha arról beszélnénk...

RR: Ez egy nagyon jó hasonlat, igen.

RR: Nyilván az emberek a színpadon látnak engem, tök őrültnek tűnök, valószínűleg, láttam videókat, tényleg őrültnek látszom, de ez nem azt jelenti, hogy lejövök a színpadról, és ááárrrgghh (ordít), tudod, érted mire gondolok, de az emberek ezt nem tudják, és az emberek... bárcsak tudná a világ, amit a mindennapi életemben tudnak az emberek körülöttem. Akkor ez egy egészen más történet volna.

AP: Mik azok a legfontosabb dolgok, amiket a mindennapi életben körülötted lévő emberek tudnak, de én nem tudok rólad online?

RR: Nem is tudom. Azt, hogy csak egy átlagos személy vagyok, tudod. Reggel felkelek, elmegyek mosdóba, fogat mosok, tudod, mint egy normális ember, nem tudom, csak olyan vagyok én is, mint bárki más.

AP: Több milliárd ember él ezen a földön, és csak egy extrém kis százalékuk beszél hülyeségeket rólad Twitteren, tudod, úgy értem, mit teszel, hogy ezeket szándékosan mellőzd a tudatodból?

RR: Nem megyek többé Twitterre. Az utóbbi időben nem vagyok ott.

AP: Az igen! Az jó! Konkrétan letörölted a Twitteredet...

RR: Nem töröltem, a menedzserem, a csapatom futtatja az egészet most már.

AP: Vagyis ők vették át a kulcsokat? Emlékszem, úgy 2 évvel ezelőtt azon viccelődtünk, hogy...

RR: Szükségem volt jóváhagyásra! Mert egy fasz voltam, ember, akkora seggfej voltam, ugyebár persze, hogy szemét dolgokat írnak rólam az emberek, ha olyan vagyok, bazmeg, mint annakidején, tudod, de nem csinálok már ilyet. Úgy érzem, akkortól mostanáig sok szempontból felnőttem, és őrület látni, tudod, mennyivel nyugisabb vagyok most már, de letöröltem a tweet-eket, letöröltettem őket, és nem gondolok már rájuk, nem is posztolok, a csapatom posztol képeket, és én már nem kavarok vele többet. Mert úgy érzem, manapság elvész az összes misztikusság, azzal, hogy a rajongók és a hasonló emberek úgy érzik, fel vannak jogosítva arra, hogy tudják, melyik pillanatban mit teszel, és ha nem tudják, akkor te vagy az ellenség. Vagyis rossz ember vagy. Mintha azt mondanák, "Miért nem posztolod, amit vacsorára eszel, Ronnie?", "Miért nem teszel föl róla képet?", "Szar alak vagy!" Így megy ez, tudod, és én most nem akarok az interneten lenni egy darabig, mert meg szeretném őrizni azt a bizonyos misztikumot, amennyire lehetséges.

RR: Őszintén, úgy látom, már nem vagyok olyan, aki magára igyekszik vonni a negatív figyelmet, pedig olyan ember voltam, akinek baromira szüksége van a figyelemre, sok mindent megtettem azért, hogy elérjem, hogy az emberek nevessenek rajtam, hogy én legyek az osztály bohóca. De sokkal érettebb lettem azóta, úgy érzem, most már nem akarok, egyszerűen nem akarok drámát, szükségtelen drámát, tudod. Jacky azt mondta, és ezt olyan őrület volt tőle hallani, azt mondta: "Meddig fogod még rosszul érezni magad azért, mert önmagad vagy?" Ezt mondta nekem a turnén, ezen a turnén, és én úgy voltam vele, hogy - visszamentem a szobámba, és átgondoltam, és úgy voltam vele, hogy ez volt az egyik legértékesebb információ, amit egy hozzá hasonló korú sráctól, vagy egyáltalán bárkitől kaptam valaha. Úgy értem, meddig érzem még rosszul magam azért, mert önmagam vagyok? Egyszerűen önmagam leszek. Önmagamnak kell lennem.

--------------------------------------------

2. APASÁG ÉS KAPCSOLATOK

RR: Nem azért hagytam ott a turnét, mert a koncertek nem lettek teltházasok. Azért hagytam ott, mert életemben először gyermekem születik, és hogy teljesen őszinte legyek, ez a legijesztőbb pillanat, idegtépő, tudod...

AP: Tudod, azon gondolkodtam, hogy ha gyereked születik, az nagyon jó dolog, tudod, manapság, már mindenkinek van iPhone-ja, vagy ilyesmi, vagyis minden sokkal jobban dokumentálva van, archívumban, nem úgy, ahogy néhány évtizeddel ezelőtt, hanem kimondottan saját gyűjtemény, egy rakás zenés videó, magazin, cikkek, felvételek, tudod, ezek igazi dokumentáció lesznek, igazi örökség a gyermeknek, hogy megtapasztalja a múltadat, hogy megismerje egy másik oldalad valamilyen szinten. Gondolkodtál már ezen akár kicsit is? Abban az értelemben, hogy mit hagysz hátra? Vagy hogy mi fog szerepelni a különböző feljegyzésekben?

RR: Sosem gondoltam volna, hogy erről fogunk beszélni, életemben soha eddig a pillanatig, ember. Igen, gondoltam már erre, és gondoltam arra is, hogy "Apa? miért mentél el egy időre?", hogy "Mert őrült voltam", így a lányomnak, hogy "Tök kattant voltam", és volt egy dühkezelési problémám, és drogokkal éltem, nem is tudom, hogy fogom majd, azt hiszem, ha már gyereked van, megtanulod mindazt, amiről az emberek beszélnek, hát nekem elég sok mindent meg kell tanulnom.

RR: Nem tudtam, hogy érezzek ezzel kapcsolatban, el kellett mennem, mert méhösszehúzódásai voltak, és olyankor már közel van az idő. És a legtermészetesebb módon, mint egy emberi lény, ösztönösen úgy éreztem, hogy ott kell lennem vele.

AP: Nem akarom túlságosan személyesre venni a figurát, de ezt ugye nem lehet látni előre, hogy hamarabb fogja megszülni, mint ahogy vártátok, mert olyasmiket mondanak az emberek online, hogy "amikor szervezte a turnét, nem tudott kilenc hónapig előre elszámolni", meg ilyenek, szóval, atyaég...

RR: Pontosan, erről van szó. Én is ugyanezt mondom. Ott volt a két dátum, a június 18. és...

AP: Igen, mindig ez a forgatókönyv.

RR: Ja. De egy babánál sosem lehet tudni, néhányan egy hónappal hamarabb születnek meg, mások 2 héttel hamarabb, ez egy ilyen dolog.

AP: Nos, egy barátom felesége ikreket várt, és 2 hónappal hamarabb szült a kiírtnál...

RR: Ja, mondom én, agyrém esetek vannak.

AP: Nyilván megjelentetni egy lemezt azt jelenti, hogy vissza kell menni turnézni, hogy fogod egyensúlyba hozni ezt a két dolgot, úgy értem persze nem te vagy az egyetlen zenekari tag a világon, akinek épp gyereke született, de ahogy te is mondod, ez olyan...

RR: Fogalmam sincs.

AP: Mi a terved? Csinálod, amit eddig, és...

RR: Fogalmam sincs. Azt biztosan tudom, hogy mindig is turnézni fogok a rajongóimnak, ez a lemez túl jól sikerült, minden egyes dala, annyira jó, és szeretnék turnézni vele, de ebben a pillanatban muszáj egy ennél fontosabb, életemben először egy ennél fontosabb dologra koncentrálnom, és ez soha nem volt még így, és ezért valahogy megrémít, de hát ez ez én kisbabám! Tudod. Ebben az évben kihagyjuk a Warped Tour-t, ez egy 2 hetes dolog, tudod, mert azt az információt kaptam, nyilván vitatható ez is, de amikor egy gyermek megszületik, az első időszakban alapvető fontosságú az apának és az anyának egyszerre jelen lennie az életében.

AP: Igen.

RR: Ott akarok lenni.

RR: Van egy menyasszonyom, csak szeretném, ha mindenki tudná, hogy nagyon szeretem őt, ő egy, őszintén egy nagyon jó ember. Amikor megismertem őt, másképp gondolkodtam róla, úgy értem, mást gondoltam róla, mint amilyen ő valójában. Úgy véltem, ő is olyan, mint minden bomba csaj, mert szép, kifejezetten jól néz ki, képtelenség nem megnézni őt, amikor találkozol vele, de azt gondoltam, pont azért, mert annyira szép, a könyvet a borítójáról megítélve, hogy ő is pont olyan, mint minden hollywoodi csaj, egy blablabla, de belül is az egyik legszebb ember, akivel valaha találkoztam. Annyira jó szíve van.

AP: Kapsz majd, mit gondolsz, ad majd ez neked egy újfajta perspektívát akár azokkal a gyerekekkel szemben, akik eljönnek a műsorodra, a tény, hogy neked is van már gyereked, tudod, mert egyetértesz, hogy a koncertjeiden idősebb emberek is részt vesznek, de vannak nagyon fiatal rajongóid is, talán ővelük szemben is más lesz majd a hozzáállásod, meg mindenhez, mondjuk a stoppoláshoz...

RR: Ja, az emberek azt mondták, másképp nézek majd a nőkre, úgy érzem, erre tényleg szükség lenne, mert olyan egy nőcsábász voltam a múltban, csak a nők, számolatlanul, mindig és mindenkor, és szeretném ezt a más perspektívát, tudod, és ha már van egy lányom, talán nem dobálok majd mikrofonállványokat a közönség közé, tudod, miután már van egy lányom...

AP: Megtalálták már őt az emberek? Úgy értem, felfedezték már őt, és zaklatják már online vagy ilyesmi?

RR: Igen, néhányan már mondogatják, hogy " szar alak", tudod, meg "én apukám", de hát ez hozzátartozik. Ő is kap belőle, minthogy velem randizik, de jól kezeli. Ő tényleg nagyon jó ember, nagyon örülök, hogy nem egy másik, őrült nő hozza világra a gyermekemet, mert az is megtörténhetett volna, és hát randiztam én meglehetősen őrült nőkkel... és hát én is őrült vagyok.

AP: Mint gyakran említem, a bomba és az őrült általában nem zárják ki egymást...

RR: Pontosan.

AP: Amennyire látom, a kapcsolatod a saját apáddal sokkal jobb lett közben...

RR: Mindig is jó volt, és ugyanakkor sosem volt az. Tudod. Merthogy én sokáig drogoztam; ő is drogozott, mikor én még életemben sosem, és aztán ő tiszta lett, kereszténynek állt, aztán meg én elköltöztem, elmenekültem otthonról, hogy zenész legyek, és drogfüggő lettem. Ő tiszta volt, és végig kellett néznie, amint én keresztülmegyek mindazon, amin ő is keresztülment korábban, de most bezárult végre a kör, mert mindketten tiszták vagyunk, sok mindent meg kell beszélnünk egymással, és ez jó érzés.

AP: Ja, ahogy elképzelem, azért már egy kissé más sebességbe kapcsoltál, most hogy felépülőben vagy, érted, gondolom nem lenne most szerencsés Las Vegas vagy Hollywood kellős közepén lenni...

RR: Igen, számomra most más idők járnak, de én csak, nem is igazán, nem vesz ilyen körül, nem aggódom most már annyira emiatt, vagy a tiszta lét miatt, nem zavar már annyira, mint régen, ha az emberek isznak körülöttem, vagy ilyesmi, úgy értem, nem igazán érdekel, olyan nagyon távol van már tőlem ez az egész.

AP: Szóval nincs már ilyen józansági szabályod a turnékon, mint sok más fickónak?

RR: Volt ilyen, de most már a bandám olyan, vagyis annyira lojálisak voltak a szabályhoz, én eddig is tiszteltem őket, de ezáltal még jobban tisztelem, abban az értelemben, hogy...

AP: Azt akarod mondani, hogy mindenki tiszteletben tartotta a józansági szabályt, amíg az érvényben volt?

RR: Mindenki olyan tisztelettel állt hozzá, soha egyetlen problémám nem adódott ezzel, és egyik reggel arra ébredtem, hogy úgy vagyok vele: nem akarom ezt ráerőltetni az emberekre, amikor erőszakkal megtiltasz valamit, csak annál inkább meg akarják majd csinálni.

AP: Abszolút. És ráadásul te leszel a rossz zsaru.

RR: Szóval úgy voltam vele, hogy akárhogy is, srácok, nekem már nincs ezzel problémám, ne legyen az, hogy lerészegedtek és odajöttök hozzám dumálni, mert azt nem bírom, mikor az emberek durván részegek és megpróbálnak elmondani nekem dolgokat, ez kábé a legrosszabb, de ők nem, ezzel sem volt probléma, ja.

AP: És ne gyertek részegen a színpadra, el tudom képzelni ezt a paramétert is.

RR: Semmiképpen sem, egy kicsit haragudnék miatta.

-------------------------------------------

3. STÍLUSVÁLTÁSOK

RR: Az már más dolog, mikrofonállványokat dobálni a közönség közé. Stupid, stupid húzás volt részemről. Jó sok stupid húzást csináltam azért, mert hát már alapból sokszor megtettem azt is, hogy bedobáltam az állványokat a tömegbe.

AP: Valóban. Erről már korábban beszélgettünk egyszer, hogy ez nem volt jó dolog, és hogy csak egy random esemény volt, ahol...

RR: Ja, soha senki nem sérült meg korábban, kivéve azon az egyetlen napon, és istenem, annyira rosszul éreztem magam, az emberek úgy állítják be, mintha én úgy reagálnék, hogy "hahhahha", "jééé", "naggyon jó", tudod, de haver, olyan szarul éreztem miatta magam, bevittek és fogva tartottak egy órán át, aztán ejtették a vádat, de...

AP: Ja, épp akartam kérdezni, hogy történt...

RR: Igen, túlestem rajta, tudod, hála az égnek, de ja sosem tennék még egyszer ilyet, ember, mert nem akarom, hogy a rajongóim megsérüljenek, tudod, ez az utolsó dolog, amit szeretnék, tudod, de ami történt megtörtént, bocsánatot kértem a rajongóimtól emiatt is. Rossz dolog.

AP: Ja.

RR: De ez az incidens, minthogy nem most történt, nem szeretném, ha a rajongóim emiatt utálnának, tudod, senki nem akarná, ahogy telik az idő, az emléke elhomályosul, de itt-ott az emberek kitalálnak más dolgokat, amelyek egyáltalán nem igazak, és szeretném, ha a rajongóim tudnák, hogy én nem követem el ezeket a dolgokat, és nagyon hálás vagyok azért, hogy ők vannak nekem.

AP: Ja, beszélhetnénk az elefántról a szobában, itt vagyunk a házadban, és van itt egy elefánt a szobában, amiről lehet beszélgetni.

RR: Ja. Már oly régóta szerettem volna megszabadulni ettől a lelki nyomástól, és annyira el van baszva minden, hogy van egy hatalmas elefánt a szobában, éppenséggel itt.

AP: Beszéljünk hát erről az elefántról a szobában.

RR: Fel van ingerelve.

AP: Mi a baja?

RR: Dühös, mert megjelentettük az "Alone" című dalt.

AP: Haha, a stílusváltás túl kifinomultra sikeredett?

RR: Ja, túlságosan is, hiszen ő a The Drug In Me Is You jellegű dalokhoz van szokva, és eléggé magánkívül volt a hónap első felében.

AP: De hát mindenki streameli a dalt és nézi a videót, létezik, hogy azért nézik, hogy beszélhessenek arról, hogy mennyire utálják?

RR: Nem tudom.

AP: Úgy tűnik, egyenlően megoszlanak a YouTube-on, miszerint, tudod...

RR: Az "Alone" videó volt az, a dal, ami, rögtön miután megjelent, egyenlő mértékben kapott like-ot és dislike-ot, de most már a dislike-ok 25ezernél, a like-ok pedig 30ezernél járnak, szóval kezdett eltávolodni a kettő egymástól, de az emberek olyanok, hogy amikor olyasmit hallanak, amihez nem szoktak hozzá vagy amire nem számítanak, tudod, az azonnali reakciójuk a "mi a szar ez?", "ez egy kibaszott baromság", "mi a faszt csinálsz, eladod magad", tudod. Az "Alone" lényege én vagyok, rapperként, ez egy alteregó, érted, mint egy gazember, egy negatív szuperhős, nem mondhatod meg egy szuperhősnek, hogy tegyen vagy ne tegyen valamit; ez az én alteregóm, ami tulajdonképpen fekete, az akar lenni, változtatások nélkül, az én alter-negróm...

AP: Ja, alter-negró... Ez mindent megmagyarázhatna...

RR: Beteg dolog lenne!

AP: Akár működhetne is.

RR: Az embereknek nem kellene olyan merevnek lenniük, néha még akár humoruk is lehetne, tudod.

AP: Szóval ez az alteregó, amit ezen a lemezen hallhatunk, olyasmi, amit magad mögött hagysz a stúdióban vagy éppen a színpadon, vagy benned van valahol a mindennapi életben is?

RR: Ó, nem tudnám megmondani, a színpadon mindenesetre kiemelten, hangsúlyosan van jelen, tudod, az adrenalin...

AP: Hatalmas, fel van erősítve.

RR: Ja, hangsúlyosabb, ennyi. Amúgy nem jövök-megyek úgy, hogy "yo-yo-yo, a gyűlölködők mosogatnak a megélhetésért, miközben szart terjesztenek rólam", tudod, az a dal, a szövege egy hirdetőtábla, nem az én technikámé, hanem az emberek részére, hogy tükröt tartsak nekik, és működik, mert biztos vagyok benne, hogy néhányukat felidegesítettem vele, tudod.

AP: Ezek azok, akiknek szarsz a fejükre?

RR: Ez csak egy kifejezési forma, nem igazán, nem kimondottan irányul senki felé, ez egy olyan rap jellegű beszédstílus, amit rapperek használnak, egy harci rap mentalitás, ilyen "én vagyok a legjobb", majd világgá kürtölöm, hogy mennyi pénzem van, tudod, és csak annyi van benne, hogy jól esik róla beszélni, mind ezért csinálják, tudod.

RR: Azok a szövegek és ahogy megszólaltattam őket, nincsenek rám állandó hatással, mint aktuális rapperre, most hogy készítek egy mixtape albumot, az emberek meghallják majd a valódi, aktuális  rap-emet, meg fogják érteni...

AP: Készítesz egy mixtape albumot?

RR: Ja.

AP: Mikor lesz az kiadva? És hogyan történik majd?

RR: Nem beszélhetek róla, de jelenleg épp dolgozom rajta.

AP: Mindet te készíted, vagy kollaborálsz különböző DJ-kkel vagy ilyesmi?

RR: Különböző rapperekkel.

AP: Á, valóban? Valaki, aki esetleg ismerünk?

RR: Ja. De nem beszélhetek róla. (mosolyog)

AP: Emberek a rapper világból, emberek a művészi elitből?

RR: Is-is. Mindkettő. Folyamatban van, de már most nagyon cool. Igazán menő meglepetés-elem szerintem. Tudod.

AP: Mindig úgy érzem, a legnagyobb művészek, főleg a frontemberek egy ilyen kombinációi a hatalmas, szuper önbizalomnak és ugyanakkor egy masszív bizonytalanságnak, és ők valahol a kettő együttesében vannak jelen.

RR: Ezzel visszatértünk az "Alone"-ra! Az "Alone" című dalra, amire az emberek azt mondják "ennek semmi értelme", "arról rappel, hogy mennyi pénze van, és a kurváiról, és arról, hogy ő rappel, és blablabla, és sarat dobál a gyűlölőire, miközben a refrénben meg arról énekel, hogy mennyire nem akar egyedül lenni"... Ja. Ez nagyjából összefoglalja, amit az előbb mondtál.

AP: Abszolút.

RR: Az "Alone" videoklipünkre azonban nagyon büszke vagyok. 2 hét alatt 1,7 millióan nézték meg. Szóval egyértelműen elért valamit.

AP: Van benne valami akár azok számára is, akiknek nem igazán jön be, egy olyan érzés, hogy jó volt látni, tudod, hány meg hány olyan zenekar és videó van, akikről senki nem mondja, hogy "ezt tényleg meg kell nézned", ja.

RR: Azért is dühösek rám, mert lobogtatom a Ferrarit, de én csak állok értetlenül, hogy minek dühöngenek, ha megmutatom a Ferrarit, izgalomba kellene jönniük, annyira menő, szóval...

AP: Miért, mit mondanak róla?

RR: "Nem kellene ezt csinálnod", "te rockzenész vagy", én meg úgy vagyok vele, hogy ennek semmi értelme, megtehetek bármit, amit szeretnék, tudod. Művész vagyok.

AP: És mik azok a pozitív dolgok, amikkel szembesültél, úgy értem emberek, akiket ismersz, vagy százalékos növekedés, ami az "Alone"-nal kapcsolatos?

RR: Azt vettem észre, amikor a Hollywood Undead turnén voltunk, láttam, hogy fekete emberek jönnek oda, egyenesen hozzám, hogy mennyire kedvelték, de azonnal el is mentek ezután a dal után, tehát eléggé le voltam taglózva, és ugyanakkor észrevettem egy idősebb tömeget, akik az átlagnál jobban szerették ezt a dalt, szóval úgy érzem, különböző közönségeket céloztam meg általa. Semmiképp sem idegenednék el a Falling In Reverse rajongótáborától, szóval ha az emberek bizonytalanok lennének az albummal kapcsolatban, tudniuk kell, hogy biztosan meg fogja érni a pénzüket.

AP: Ezzel az egésszel együtt, tudod, beszéltünk bizonyos stílusbéli változásokról is, amiket szintén említettél, akár a zenekar kinézetével kapcsolatos néhány előmozdításról, ami kialakulóban van, értelemszerűen a videónak is más a hangulata, és teljesen más a beállítása is, mint a korábbi videóknak, honnan jött ez eredetileg? Mert emlékszem, tavaly nyáron beszéltünk a Warped Tour-ról, és már akkor sok dalon dolgoztál ezek közül, evidens volt, már ahogy beszéltél róluk, hogy egész másmilyenek lesznek, és most, miután egy kicsit rápihentek az emberek, kezdik végre kapisgálni, neked milyen érzés ez?

RR: Nagyszerű érzés, tiszta őrület, úgy érzem, én ugye mindig is egy divatkedvelő ember voltam, az elit divaté, csak sosem volt rá pénzem.

RR: Arany Gucci sportcipő, ez tiszta új, nem jön szembe veled az utcán, büszke is vagyok rá rendesen, arany, komolyan! (nevet) És a bandámat is tényleg kirúgtam!

AP: Ez már túlmutat a lehetőségeiden, azt hiszem.

RR: Ja, de most már egy kicsit jobban bele tudok mélyülni, szeretem  Rick Owens vagy Alexander Wang dolgait, a Gucci-t és hasonlókat, és szeretem viselni is őket, tudod.

AP: És mi a helyzet ezzel a Swatch-al?

RR: Ez az a bizonyos következő szint. (mutatja) Bumm!

AP: Úgy néz ki, mint egy űrrakéta-indító, vagy valami ilyesmi...

RR: Ja, bing-bang-boo-bang-boom! Tissot óra. Szeretem az órákat. Még csak nem is pontos rajta az idő. Ez csak villantásra való, mert itt van ez is (a telefonjára mutat), tudod, hogy értem.

AP: Az emberek megkérdezik tőled, hogy hány óra, te meg előveszed a telefont...

RR: Mert itt 3 óra van, délután három, ebben a pillanatban.

AP: Valahol bizonyára annyi...

RR: Néhány ember azt látja ebben, hogy "várjunk csak, te 1000$-os órát viselsz? Nem lenne szabad, ez teljesen összezavar, neked 16 övet kellene viselned, 3 kiló arcfestéket, nagy bakancsban járnod, a hajadnak pedig ekkorának (mutatja) kellene lennie", tudod, életem végéig. De én másképp szeretném. 29 éves vagyok, de nem akarok olyannak látszani, mint egy 29 éves elbaszott színpadi gyerek, szóval tegyétek túl magatokat rajta valahogy.

AP: Ja, szerintem ez gyakran megesik a zenekari figurákkal, művészekkel, megismernek valamilyennek és azonosítanak bizonyos jellemzőkkel, és ha fejlődni próbálsz, akkor jaj, mi történt...

RR: Ugyanez történt a Mötley Crüe-vel, a Metallicával, levágták a hajukat, "uramisten!", már nem azok, akik voltak, gondolom, vagyis nem, de... És akkor eszembe jut, hogy a rajongóim fiatalabbak, és amikor én fiatalabb voltam, nekem is ilyen volt a beállítottságom, úgy hiszem, szóval...

AP: Ja, és te már felnőttél.

RR: Igen.

AP: És az emberek változnak. Ez érdekes, mert én is ismertem egy csomó bandarajongót, akik kiakadtak azon, ha a bandájuk változtatott a hangzásán, vagy a megjelenésén vagy bármin, ugyanakkor ő maguk is változtak közben a saját életükben, fogadnék, ha megnéznék most, 22 évesen egy saját 16 éves képüket...

RR: Pontosan! Ja. Határozottan!

AP: Úgy értem, teljesen másképp festenének. De másnak ezt nem engedik meg, azt akarják, hogy a hőseik...

RR: Mindannyian hibásak vagyunk ebben, életünk valamilyen szintjén, tudod. Mikor én fiatalabb voltam, mindenki azt mondja, eladtam magam, vagy ilyesmi, nem mindenki, de sokan mondják, "eladtad magad!", blablabla, a "Fashionably Late" dal miatt, tudod, "eladtad magad, ez popzene", közben meg ugyanúgy hangzik, mint a "Situations" az első lemezemről, az ETF-ből. De hát úgy tűnik, sosem tudok mindenkit boldoggá tenni, tudod, és nem is tudom, szeretném, ha a rajongóim tudnák, hogy az új albumom egy kicsit olyan lesz, mint a Dying Is Your Latest Fashion, egy kicsit mint a The Drug In Me Is You, és egy kicsit mai, élvonalbeli zene is, tudod.

AP: Igen, ez kábé az a pont,ja, úgy értem, ha mindig ugyanazt a lemezt adnád ki újra meg újra...

RR: Nem akarom mindig ugyanazt a lemezt kiadni újra meg újra, új dolgokat akarok csinálni, érted.

AP: Ja, és én, amikor először meghallgattam az albumod, úgy éreztem, nem csoda, hogy polarizál, mert annyi különböző, népszerű zenei elemet kever össze, és olyan módon, ahogy előtte nem igazán lehetett hallani őket. Mert még emlékszem, mondtam is embereknek, hogy te előtte is rappeltél már, "szóval ez ilyen rap-rock vagy nu-metal?", nem, egyáltalán nem úgy hangzik, mint egy rap-rock, mert amikor ő rappel, akkor dubstep alapra teszi, és még más is megy a háttérben, és még torzítás is van rajta, és egy lelassulás... Emlékszem, amikor hallgattam, arra gondoltam, ez a banda ezek után vagy tízszer akkora lesz, mint volt, vagy katasztrófába fullad az egész. De a kettő között nincs semmi. Te is ebben a felfogásban alkottad meg az albumot, vagy csak a szokásos kockázatvállalás volt részedről?

RR: Nem, mert én egy ilyen, nekem van egy erős intuícióm, egész életemben volt, aki ismer, az tudja, ez a belső megérzésem működik, tudod, érzem, még amikor az ETF-ben voltam, nyilván nem én voltam az első, aki feltupírozta a haját, és tudod, tiszta őrültnek hatottam, a MC-től vettem az ötletet, és egy olyan korszakban alkalmaztam, amikor senki más nem viselt ilyet a színpadon, de a megérzésem azt súgta, valami változásra van szükség, tudod, és megtettem, és most egy csomó zenekar követi a trendet, na jó, nem egy csomó, de jópáran megtették ugyanezt, és mindenki teljesen jól fogadta.

AP: Mondhatod nyugodtan, hogy egy csomóan, sok ilyen banda volt.

RR: 2013-ban vagyunk. És elmondhatom mindenkinek, hogy az "Alone" című dal egyáltalán nem úgy hangzik, mint az album többi dala, ha meghallgatod a lemezt elejétől a végéig, akkor a dal is teljesen rendben van a helyén, de nem olyan, mint az album többi dala.

AP: Mint aki már hallotta, egyet tudok érteni veled, ez igaz.

RR: Ja, tudod, én nagyon el vagyok ragadtatva az egész anyagtól. Szeretem azt a zenét, tudod.

AP: Az is egy dolog, úgy értem, jó, ha szereted, ami éppen csinálsz. Nekem nagyon érdekes, tudod, említetted többször, hogy az emberek rád dobálják a sarat, hogy eladtad magad, miközben régebben ez azt jelentette volna, hogy mondjuk átmész egy nagyobb lemezkiadó céghez, például...

RR: Elfelejtettem, pedig szerettem volna valami hozzáfűzni...

AP: Ja, úgy tűnik, különböző értelmezései vannak annak, hogy "eladod magad", számomra inkább azt jelenti, hogy kompromisszumot kötsz abban, amilyen vagy, a művészi identitásod terén ahhoz, hogy nagyobb sikereket érj el; ez alapvetően a lényeget érinti, tudod, néhány banda számára pont az lehetne az önmaguk eladása, ha ugyanolyannak kényszerülnének maradni, mint amilyenek mindig is voltak, miközben lehet hogy fejlődni szeretnének, valami mást játszani vagy valahogy másképp öltözni, de nem merik vállani a kockázatot, tudod, a meglévő közönségük miatt...

RR: Én nem félek ettől!

AP: És ez ugyanaz az "eladod magad", csak fordított irányban.

RR: Ez igaz, de hát én nem vagyok ettől megijedve, eladom magam! Eladom magam! Eladom magam!!! Születésemtől fogva eladtam magam, gyerekkoromban is csak nagyszerű zenéket hallgattam, és csak később szippantott be az underground, tudod, de mindig is hatalmas termekben szerettem volna lenni, ahol az emberek éppen megveszik a cuccaimat, a rádió, az MTV; nem bírom, ha ez emberek azt mondják, "eladtad magad", mert ha az illetőnek felajánlaná a Pepsi, hogy fogjon egy kibaszott Pepsi dobozt, és mondja azt, hogy "Igyál Pepsit", miközben (mutatja, hogy iszik), és kapna ezért 10 millió dollárt, és erre nemet mondana, akkor ő lenne a legnagyobb kibaszott idióta. Mert én megtenném, és mondhatsz akármit, az "eladom magam" definíciója valójában a cégszerűség vagy ilyesmi, de amíg én boldog vagyok a zenémmel, tudod...

AP: Ez... Már jó pár hónapja nem láttalak, de ez új, nem igaz? Több is az.

RR: A tetoválások?

AP: Ja. Tetoválások a tetoválásokért.

RR: Igen, készült egy cápa a fejem oldalára, ami ilyen, "miaszar", az emberek így reagálnak rá, "mivan"? Ez csak a túlélés szimbóluma leginkább, tudod, aztán van ez az "unbreakable" (törhetetlen) itt (mutatja), ez fájt, elég szörnyen, ja.

AP: Ja, adtam neked egy témát, amiről beszélhetnél Kerry King-gel a Slayer-ből, neki benne van a könyvében...

RR: Ó igen? Hát ez a legfájdalmasabb tapasztalat.

AP: Valószínű. Szóval a lemez, mivelhogy abban a kiváltságban részesültem, hogy hallhattam, amit a többi ember még nem, attól még, mert van benne dubstep cucc, meg hip-hop befolyások, azért Jackynek is megvannak még a reszelései...

RR: Nem. Nincsenek benne szólók. (nevet) Ezeknek a gyerekeknek mind, akik az interneten nyávognak, végre van okuk panaszra; ha Jackyről azt gondolnád, csodálatos szólógitáros, és már nem tudna hová magasabbra törni, annyira profi, tudd hogy de, még magasabbra tör, és a szólói a lemezen Steve Vai-al vagy éppen Slash-el vetekednek.

AP: Hihetetlen.

RR: Tényleg az.

AP: Ó, de hát épp deportálják, mert elveszíti a vízumhoz szükséges állását...

RR: Határozottan, igen.

AP: Merthogy te kirúgtad őt a bandából.

RR: Ja, épp most deportálják, most tették hajóra, útban van visszafelé...

AP: Te hívtad rá a hatóságot, igaz?

RR: Ja, nyilván.

AP: Mivelhogy törvénytelenül tartózkodik itt... (nevetnek) Szóval ez van, úgy értem a siker következő szintjének nem szükséges ellentmondásban lennie azzal, hogy mi magunk mit szeretnénk csinálni, egyértelmű, hogy te ezt a zenét szereted, tudod, készítettél egy lemezt, amit meghallgatsz...

RR: Szeretem, igen! Mindenki, aki eddig hallotta a többi számot, el van ragadtatva, a lemezkiadóm az, aki amikor meghallotta az "Alone"-t, és ez azután volt, hogy az albumot már felvettük és készen volt, felhívtak és azt mondták, hogy ezt a dalt még rá kell tennünk a lemezre, ez csodálatos, azaz nagyon mai trend, tegyük a lemezre, és én úgy voltam vele, hogy rendben, tudod.

AP: Ja, és végül ez lett, amit mindenki először hallhatott.

RR: Ja, azt hiszem van ebben az őrültségben egy rendszer, az okos emberek rájönnek majd, tudod.

RR: A The Drug In Me Is You-nak is voltak öntelt szövegei, mégsem panaszkodott senki.

AP: Miért, most emiatt panaszkodnak? Én nem hallottam ilyen jellegű panaszt. Hogy öntelt lenne? De hát ez egy stílus...

RR: Azt mondják, szuperegoista vagyok.

AP: Ez csak egy kis kérkedés és dicsekvés, ami tökéletes része annak, ami valójában.

RR: Így van, határozottan. De az emberek nem értik. Sok ember nem érti. Persze azért vannak sokan, akik igen.

VISSZA A POSZTHOZ